Négy autó ütközött - halott, sérültek is vannak
Néhány perccel ezelőtt már a harmadik közleményét adta ki a rendőrség: feloldották az útzárat.
Hat óra után pár perccel egy rövid közleményben közölte a rendőrség: baleset történt a 81-es számú főúton. Mint ahogyan az egy későbbi bejegyzésükből kiderült, 17 óra 45 perckor történt halálos baleset a 81-es számú főúton. "Egy 66 éves móri férfi BMW típusú személygépjárművével Székesfehérvár felől Mór irányába közlekedett. A 15-ös kilométerhez érve a BMW az előtte haladó Citroen típusú személyautó előzésébe kezdett, azonban a manőver során a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és először a Citroennek ütközött, majd átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol két további személyautónak is nekicsapódott" - közölte a honlapján a rendőrség.
A baleset során a BMW 66 éves vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három személy pedig megsérült. A baleset helyszínén a helyszínelés véget ért - erről este 10 előtt nem sokkal adtak ki egy közleményt.